Magamról

Saját fotó
Balatonalmádi, Veszprém, Hungary
A Vecsey Kiss Mária (Vecsey K. Mária) név, amin publikálni szoktam, lánykori nevem (Kiss Mária) és asszonynevem (Vecsey Körmendi Istvánné) kombinációjából jött létre. Ezen a néven jelennek meg könyveim, fordításaim, újságcikkeim. Első verseskötetem „Félúton” címmel látott napvilágot 1997-ben, ezt követték „Kicsi madár”(próza), „Eltáncolt nyár” (vers) című köteteim, majd két gyerekirodalmi könyvecske következett: „Álomba ringató” (gyerekversek), „Timitomi, Laura és Lilla” (meseregény). A 2010-es Ünnepi Könyvhétre pedig „Kezében a kereszt, oldalán ősi kard” címmel egy - Szent Istvánról, Boldog Gizelláról és Szent Imréről szóló - verses elbeszélő kötetem jelent meg, melyet a Nemzeti Tankönyvkiadó történelmi szépirodalmi kiadványként ajánl a felső tagozatos 5. 6. évfolyam számára. Versfordításaim olvashatók a „Szép versek szép köntösben” sorozat, osztrák és skandináv szerelmes versek bársonyborítású könyvecskéiben.

2012/06/12

Mindenkit szeretettel üdvözlök, aki idetalált!

Mostantól kicsit beszélgetősebbre kívánom venni a formát, ez most itt a próba, sikerül-e. Ha lesznek válaszok, belendülök. Mint "sokgyerekes, sokunokás" nagycsaládost, sok minden érdekel, és sok mindenben van tapasztalatom, oda-vissza mehetnének a diskurzusok. Eddig megjelent önálló köteteimet is feltettem a blogra, "értekezhetünk" ezekről is, meg sok minden másról. Tehát, várom azokat, akik felveszik a kapcsolatot, hogy érdekesebbé tehessük a hétköznapokat:

Vecsey Kiss Mária

2012/04/29

Vecsey Kiss Mária: Kis tavaszi ének

Vecsey Kiss Mária

Kis tavaszi ének

Éteri hangok, az élet újra dalol,
angyali kórusok zsonganak valahol,
sok ezernyi dallam egymásnak felelget,
ébreszti álmából a szívet, a lelket.

Ahol zene szól, ott kezdődik a tánc is,
szélben hajladozik amarillisz, nárcisz,
lekacsint az ég, azt üzeni a földnek,
hogy ezután mindig boldog napok jönnek.

És amikor mindent elborít a mámor,
hegyes nyilaival közeledik Ámor,
oly édes a méreg, oly erős a maszlag,
behódol a világ megint a tavasznak.

2012/02/19

Álomba ringató


„Álomba ringató” című gyerekvers-kötetem óvodásoknak és kisiskolásoknak szól. A verseket magam írtam, az illusztrációkat a lányaim – Andrea és Szilvi - készítették, mégpedig úgy, hogy a rajzok kiszínezhetők, továbbrajzolhatók legyenek, és a kis „olvasók” is részt vehessenek az „alkotásban”. A szerkesztésben pedig fiaim  – Ákos és Zoltán – voltak a segítségemre, így igazi családi munkává válhatott ez a kis könyv.....



Költögető

Kelj föl te hétalvó!
Csörgött már az óra,
kukorékolt a kakas is
pontban virradóra;
kidugta a fejét a nap,
ott pislog az égen,
fölébredtek a tyúkok is,
kapirgálnak régen;
megfőtt a kakaó,
vajas már a kifli,
csak az álmos két szemedet
ki kellene nyitni.
Mosd meg a fogadat,
húzzad a cipődet,
de az orrod ne lógasd úgy,
felsöpri a földet!
Ébredj világ lustája,
készülj indulóra,
a holnapi álmaidat
tedd a takaróra!

Timitomi. Laura és Lilla



Timitomi kicsit izgága, de jókedvű, szeretnivaló kisfiú. Két családja és két kislánytestvére van. Egyik családban anyával, a másikban apával él. A lányok is féltestvérek, hol az egyikkel, hol a másikkal osztja meg gyermeki világát. Mindkét családban szeretet veszi körül, ő is szeret mindenkit, de igazán boldog akkor lenne, ha a két családot egyesíteni tudná. Ez a törekvés mozgatja minden érzelmi rezdülését a hétköznapi és ünnepnapi igaz történeteiben.

A könyvet – tapasztalatszerzés és okulás céljából – nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is ajánlom.

Három születésnap egy tortával


Karácsonyra könyvet kérjetek ajándékba! Addigra már magatok is el tudjátok olvasni a meséket – ajánlja a tanító néni.
De sok minden történt iskolakezdés óta – töpreng Timitomi. Igaz, hogy csak két hónap telt el, de ezalatt megtanulta a betűvetést. Számolni korábban is tudott, most szépen szótagolgat, a nevét is hibátlanul írja már. Kívülről fújja az órarendet, és megtanulta az iskolai házirendet is. Új barátokat szerzett. A múlt héten gyerekzsúrba hívták, Kiskarcsinak volt szülinapja. Az asztalnál a hosszú copfos Zsuzsi mellett ült, mindegyik fiúnak az tetszik a legjobban. Timitominak is tetszik, de nem mondja el senkinek, anyának sem.
Tomi születésnapja is közeleg megint. Mindenki azt kérdezi tőle: - Mit szeretnél kapni? Apának focilabdát, papának görkorcsolyát mondott, csak anyának nem válaszolt még. Lilla kirakós kockát kap, megleste, hova dugta el előle anya. A legmagasabb polcra. Lili persze nem éri föl, de ő igen. Fölkapaszkodott a szekrény peremére, a lábával kitámasztotta magát az alsó polcon, már csak ügyesen le kellett ugrani a dobozzal. Visszatenni sokkal nehezebb volt, a kockákkal teli dobozzal a kezében nem tudott kapaszkodni, más módszerhez kellett folyamodni. Fölállt az asztalra, fölhúzódzkodott a szekrény tetejére, és onnan kandikált be a felső polcra. Ahogy előrehajolt, hogy a helyére tegye a játékos dobozt, a szekrény megbillent. Timitomi nagyon megijedt, szerencse, hogy ki tudta magát egyensúlyozni azzal, hogy hirtelen visszaugrott. Belegondolni is rossz, mi történt volna, ha fölborul az a nagy böhöm szekrény.  Hogy Laura mit fog kapni, azt nem tudja. Biztosan képeskönyvet, abból aztán olvashat kedvére. – Bla-bla-bla-bla – halandzsázik folyton, és a képeket mutogatja pici ujjaival.
Golyószórós puskát kérjek, szirénázó biciklicsengőt vagy irányítható repülőt? – tanakodik Timitomi. Aztán hirtelen odafordul anyához.
-         Már tudom, mit szeretnék a születésnapomra.
-         Halljuk!
-         Egy tortát.
-         Azt mindig kapsz. Még mit szeretnél?
-         Mást nem, csak egy tortát.
-         Hogyan? – lepődik meg anya.
-         Anya nem érted? Most nem két tortát, mint tavaly, hanem csak egyet – magyarázza Timitomi.
Anyának megrebben a szeme. – Hívjuk meg őket? – kérdezi gyanakodva.
-         Igen – bólint a kisfiú -, kitaláltad.
-         Azt nem lehet – rázza a fejét anya. – Apa már Dalmával él meg Laurával, nem velünk.
-         De akkor is. A születésnapomra. Légy szíves! – könyörög Timitomi.
-         Neki mondtad már? – enyhül meg anya.
-         Még nem, de telefonálok.
-         Hát jó. Ha apa beleegyezik.
-         Beleegyezik. Meg Dalma meg Laura is – egészíti ki anyát Tomi. – Azt szeretném, ha mindenki itt lenne. Meghívjuk mamát és papát is. Egy tortánk lesz mind a hármunknak – kuncog a kisfiú, mert előre elképzeli, hogyan fújja majd el egy szuszra az összes gyertyát a lányok orra előtt a nagy, közös tortán.

2012/02/18

Szent István ünnepén (2011)

A Magyar Katolikus Rádió 2011. augusztus 20-án 10.34 perctől, a hírek után közvetítette Vecsey Kiss Mária: "Kezében a kereszt, oldalán ősi kard" című, Szent Istvánról, Boldog Gizelláról és Szent Imréről szóló verses, történelmi elbeszélő müvét Lázár Csaba felolvasásában, zenei összekötésekkel. Hangmérnök: Horváth János. Zenei szerkesztő: Dévény Mária. Rendező: Sárospataki Zsuzsanna.


„Nemes példaadás" – „tiszta hazafiság" – „Mintha csak egy mondát olvasnánk, olyan szépen és könnyedén gördülnek a sorok egymás után, s lágy dallamuk szinte révületbe ejt minket, mint valami gyermekdal." – „Mély, lényeges, és a végső feledéstől megmentendő értékekre világít rá" - írja e szavakat Vecsey Kiss Mária István királyról, valamint Gizella királynéról, és fiukról, Imréről írott elbeszélő költeményéről a Nemzeti Tankönyvkiadó főszerkesztője, Valaczka András annak a 2010-ben megjelent kötetnek fülszövegében, amely kötet tartalmazza nemcsak az említett verses alkotást, hanem annak dramatizált változatát is. A Nagy Sándor Zoltán grafikusművész által szépen illusztrált kiadvány címe: Kezében a kereszt, oldalán ősi kard. Augusztus 20-adikán, szombaton 10 óra 34 perckor Lázár Csaba tolmácsolásában szólal meg Rádiónkban a mű, melyről a könyv hátsó borítóján Baranyi Ferenc költő így fogalmaz:
„… századok ködén is átsütő állócsillagok alá csalogatja az olvasót" a szerző, Arany János trilógiájára emlékeztető, „szabályos tizenkettesekben" írott költeménye. „Egy eltemetett, idejétmúltnak bélyegzett műfajt frissített fel. És nem csupán múltidézés ez a míves munka, hanem ösztöke is: arra buzdítja a mai magyarokat, hogy ne váljanak méltatlanná Szent István királyhoz, akinek volt képessége meghallani a kor parancsát, s európaivá tett egy nomád népet. Bátorítsa ez a könyv azokat, akik … azon fáradoznak, hogy ne csak uniós tagsága miatt neveztessék európainak ez a nemzet." Keszey János, Balatonalmádi polgármestere így méltatja az ott élő szerző művét, ill. a megjelent kötetet: „A borító rézkarc és a belső grafikák művészi értéke ízlésfejlesztő. Legfőbb erénye pedig mindenek előtt a példa, dicső királyunk tiszteletére, megbecsülésére nevelés.

Egy könyv és illusztrációi Vörösberényben

Vecsey Kiss Mária költővel és Nagy András Zoltán grafikusművésszel Kemény András, a Papirusz Book kiadó vezetője beszélgetett a Magtár Borok Házában 2011. március 11-én este. A hangulatosan berendezett épületben sokan tisztelték meg jelenlétükkel a Szent Istvánról, Boldog Gizelláról, Szent Imréröl szóló, "Kezében a kereszt, oldalán ösi kard" címü kötet bemutatóját.

Keszey János, Balatonalmádi polgármestere, a könyvben írt előszavában a következő gondolatokat jegyezte: 'Maroknyi nép vagyunk Európában. De vagyunk, és nem voltunk. Illyés Gyula meg így fogalmazott: "ezer esztendőket még a népek is csak csodák révén élhetnek." Több mint ezer esztendeje lakjuk ezt a földet, és létezik a magyar állam. Népünk történelmének meghatározó szakasza volt a 10-11. század, a magyar állam megalapítása, az államalapító Szent István király, az uralkodásban méltó társa Boldog Gizella és uralkodásra nevelt fiúk Szent Imre herceg élete. Városunk Balatonalmádi Szent István városa lett, melyre méltán vagyunk büszkék. Szent jobb kápolnánk a történelem vészterhes viharaiban is méltó őrzője az ereklyéknek, ápolója hagyományinknak.'

A kötet szerzöjének, Vecsey Kiss Mária költönek, az illusztrátor Nagy Sándor Zoltán grafikusmüvésznek és a Papirusz Book kiadó vezetöjének, Kemény Andrásnak kedves, közvetlen beszélgetéséböl a hallgatóság bepillantást nyerhetett a mü keletkezésének körülményeibe, a környék témához kötödö kultuszába, a szerzök terveibe, életüknek, munkáiknak részleteibe. A könyvbemutatót a történelmi verses elbeszélésböl készült bemutató és a minden széket elfoglaló érdeklödök baráti beszélgetése zárta a családiasan megterített asztalok mellett.

A beszélgetést követően a Tálentum Csoport árnyjátékos előadását láthatták az érdeklődők, Szerdahelyi Izabella vezetésével
Nagy Sándor Zoltán grafikusművész kiállított illusztrációit láthatták az érdeklödök a Magtárban

Vecsey Kiss Mária: Katica

Vecsey Kiss Mária: Katica


Katica édes kicsi lány volt. Csörfös szája be nem állt, piros pofijával, röpködő copfjaival az udvar kedvence lett. Ide szaladt, oda futott, mindent tudott, mindent látott, minden lében kanál volt, de tündéri erőszakosságával senkit nem zavart, mert mindenki szerette.
Pajtásai szívesen játszottak vele, mert mindig tudott valami újat, érdekeset, vele soha nem unatkoztak. De leginkább a nagyok társaságában érezte jól magát Katica. A kamaszfiúk mord ábrázata felderült, ha meglátták a kislányt; barackot nyomtak a fejére, vagy felkapták, megforgatták, ide-oda dobálták, élvezték gyerekes odaadását, csimpaszkodó ragaszkodását, gyöngyöző kacagását. Vele mindent lehetett csinálni, semmitől sem félt. Bátran ült fel a biciklikormányra és nagyokat sikkantott, amikor a fiúk centikre álltak meg vele a házfal előtt. Fel lehetett tenni a körtefa legmagasabb ágára, felhajtani a hintán egészen ütközésig, tengerészcsomót kötni kezére, lábára, bezárni a sötét pincébe; mindent jó játéknak vett, telhetetlen vággyal még többet követelt.
Anyja nagyszájú, házsártos teremtés volt, összeveszett már minden szomszédasszonnyal. Ha valamire szüksége volt, mindig a kislányt küldte: eredj át Galambosékhoz, kérj tőlük két tojást! És Galambosnénak nem volt szíve azt mondani a mosolygós, élénk szemű lánykának, hogy: nincs, inkább a kezibe nyomta a kért tojásokat. Szaladt is velük Katica büszkén; néha előfordult a nagy igyekezetben, hogy a kelleténél kicsit jobban megszorította a zsákmányt, és annak „kifolyt a leve”. Kapott is érte anyjától egy nagy frászt, de még ezen sem kesergett. Csak az apja tudta elszomorítani.
Boldogan szaladt eléje, amikor a munkából hazajött, de az rá se nézett. Merev arccal, kifejezéstelen szemekkel tért ki előle, és bizonytalan lépteit a lépcsőházajtó felé vette.
    - Édesapu haragszik - szegte le a fejét a kislány.
    - Miért haragudna?
    - Azért, mert rossz vagyok.
Édesapu egyszer aztán „haragjában” gutaütést kapott. Két cimborája húzta haza a söntésből. Lefektették az ágyra, orvost hívtak, de már nem tért magához.
Katica is felnőtt. Nagydarab, tenyeres-talpas asszony lett belőle. Gyerekeit úgy veri, mint szódás a lovát, és úgy ordítozik velük, mint egy kocsis. Apjuk nincs, mert Katicához annak idején ki-be jártak a fiúk, férfiak, a gyerekek úgy pottyantak az ölébe, hogy azt sem tudja, melyik ágról szakadtak.
    - Majd megnőnek – mondogatja. - Ahogy megnőttem én is.